A KIRÁLYNŐ

... avagy bepillantás egy huszadik századi királyi udvarba

Első és legfontosabb leszögeznivalóm: Helen Mirren még az elképzelhető legjobbnál is sokkal nagyobbat alakít. Egy igazán ellentmondásos személyt jelenít meg, nem veszi le a maszkot, de bepillantást enged mögé. A film egyik legnagyobb érdeme, hogy nem próbál botrányfilm lenni, ami majd jól lerántja a leplet, annál inkább emberi mivoltukban mutatja be azokat, akiknek mi legfeljebb hivatalos reakcióikat vagy épp azok hiányát (ugyebár) láthatnánk.

A másik dolog, ami nagyon tetszik a filmben az, hogy ez a film is egyike azon mostanság divatossá váló (megjegyzem kiváló és dícsérendő) életrajz-elmesélési "technikának", melyben nem követjük végig főhősünket élete fontosabb állomásain, pusztán egyetlen fontos esemény, személy kapcsán adunk képet róla. Tavaly ez a film a Capote volt, Philip Seymour Hoffmann lenyűgöző alakításában, Oscarral jutalmazva, tavalyelőtt az Aviátor, node nem Howard Hughes, hanem Katherine Hepburn kapcsán! Cate Blanchett szintén bezsebelt egy Oscart, nagy örömömre és abszolút megérdemelten. Szívből remélem, hogy a velencei fesztivál és a Golden Globe meg számos egyéb díj után, Helen Mirren-t is elismeri végre az amcsi filmakadémia.

És egy picit a címről, amely nemcsak a főszereplő személyét, hanem egyben központi témáját is jelenti. Hiszen Diana halála mellett a legfontosabb szerep a királynő és Tony Blair közti konfliktusnak jut. A modern felfogás kerül szembe (melyet Cherie, a miniszerelnök felesége képvisel) a királyi udvar kötelező protokolljával, mely II. Erzsébet világa. Ő ebben nőtt fel, ez az ő hatalma. Ez a világ az élete. Pontosan ismeri a szabályait, a lehetőségeit és a korlátait. És - nagyon helyesen - úgy érzi, az nem feladata, hogy a nagy nyilvánosság elé tárja világfájdalmát, jobbnak látni elrejteni érzelmeit, mégha ez egyesekből visszatetszést is vált ki... de ugyanakkor észreveszi azt, hogy az ország mit vár el tőle, és a néppel nem akar szembeszállni... Szenzációsak az alakítások és nagyon eltalált a szereplőválasztás. Tony Blair esetében különösen szeretem azt a jelenetet, mikor rájön, mit is csinál tulajdonképpen a királynő. Mennyire nem hétköznapi, miért is rejti el, amit érez és gondol.

Szóval egyértelmű 100% Helen Mirrennek!